Skip to main content

Ügyvezetői tájékoztatás

Nagyon sok megkeresés érkezik azonnali területátvételi igénnyel, olyan potenciális Ügyfelek részéről, akikkel folyamatosan tartjuk a kapcsolatot. Ezzel kapcsolatosan az alábbi tájékoztatást fogalmazta meg a Securitas Ügyvezető-igazgatója a Megbízóink felé.

Közzétett
28 szeptember 2022 13:15

Tisztelt Partnerünk!

Idén a korábbi évekhez képest sokkal több olyan esettel találkoztunk, ahol azonnali terület átvételt igényeltek, olyan potenciális Ügyfelek, akikkel folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, valamint a pályázataikon is rendszeresen részt veszünk.

Ezen megkeresések hátterében a meglévő vagyonvédelmi szolgáltatópartnerük ellen indított NAV eljárások, letartóztatások és vagyonzárolások vannak jellemzően.

Ilyenkor a Megbízók számára a szolgáltatásfolytonosság drasztikus sérülése a legnagyobb kockázati tényező – melynek egyik fő oka a vagyonőri állomány széthullása, amely egy ilyen helyzetben munkabérhez sem jut a kialakult fizetésképtelenség miatt. Ezt követően a telephely működésben zavarok jelentkeznek (pl. AEO engedély elvesztésének kockázata, ki-beléptetések akadozása stb.) jelentős fennakadásokat okozva ezzel, melyek kiterjedhetnek más, a supply-chain részét képező elemekre egyaránt.

A Securitas Kft. ügyvezető igazgatójaként szeretném nyomatékosítani, hogy a Securitas Kft-nek nem - s így a Megbízóink számára sem - jelent kockázati tényezőt egy esetleges hatósági ellenőrzés, mivel:

  • több, mint 10 éve minden dolgozónkat saját foglalkoztatásban alkalmazzuk,
  • minden törvényi előírást betartunk és kötelezettségünknek eleget teszünk (ezt alátámasztja a köztartozásmentes adózói adatbázisban való folyamatos elérhetőségünk)
  • rendelkezünk a megfelelő háttér struktúrával a folyamatos jogi megfelelőség biztosításához.

A 2023-as évben számítunk az előre jelzett recesszió okozta változásokra mind Megbízói, mind vagyonvédelmi szempontból.

Számítunk arra, hogy a hatékonyságjavítás és a költségek optimalizálása lesz az egyik fő fókusz, amelyre Önökkel közösen rugalmasan fogunk reagálni, ahogyan azt tettük a pandémia alatt is. Azonban szem előtt kell tartani, hogy a nehezebb megélhetési körülmények miatt a vagyon elleni bűncselekmények exponenciálisan emelkednek majd, mellyel ellentétes előjelű vagyonvédelmi intézkedések és megszorítások nem történhetnek.

Nagyon fontos lesz közösen megtalálni azt a pontot, ahol a költségek, a vagyonvédelmi szolgálatot képező munkatársaik fizetése és motivációja, valamint a feladatok egy egységet és összhangot képeznek!

Biztosíthatom, hogy mi felkészülten állunk a változás előtt, hogy Ön a fő tevékenységére fókuszálhasson!

Üdvözlettel: / Best Regards,
BAGDI Tamás / Tamás BAGDI

Ügyvezető igazgató / Managing director

Sajnáljuk, de ezt a böngésző típust honlapunk nem támogatja. A megfelelő felhasználói élmény érdekében kérjük, hogy a következő böngészők valamelyikét használja honlapunk megtekintéséhez: Chrome, Safari, Firefox vagy Edge.